Ede, Edömér és Sámson 3D-ben

Bende állatkertje megelevenedett. Bende édesanyja és édesapja, kedves barátaim egyszer csak egy óriási dobozzal álltak elő, aminek már a csomagolása is ígéretes volt. A fényes karton mögött három ismerős figura bújt meg: Ede a sün, Edömér a katicabogár és Sámson a lilásrózsaszínben játszó elefánt. Mindhárman plüssből készültek és őrületesen hasonlítottak valakire. Mégpedig azokra a kis állatfigurákra, amiket Bendének rajzoltam tavaly karácsony környékén.

A festett-rajzolt állatkert alapján a piha-puha plüss figurákat barátnőm felkérésére Borbély Anna készítette, akinek szintén köszönöm a szép munkát és az annál is szebb meglepetést. Anna csodaszép munkáit itt nézhetitek meg:

http://borbelya.blogspot.hu/

És íme a plüss-állatkert első néhány darabja … remélem, a társaság még bővül

Ede a sün, aki most már tényleg gurulni is képes

Edömér a katicabogár, aki még így sem tudja eldönteni, inkább csiga vagy teknős lett volna

Sámson az elefánt, aki egyértelműen elnyerte az aranyfokozatú kedvenc címet a gyerkőcök körében

A társaság rövidesen bővül, már készülnek az új állatfigurák, egyelőre papíron, hogy aztán egy kis csemete ismerkedhessen meg velük közelebbről.
Ha szeretnéd, Te is hazaviheted az új állatseregletet. Szabad a gazda!

Készülőben: Blanka-falva

Néhány hónapja megérkezett a család legfiatalabb tagja, akit nagy szeretettel és kíváncsisággal vártunk. A pici lányt szobájában a tesz-vesz hangulatú vidéki jelenet köszöntötte. A falon három négyzetméter nagyságú sávban fut végig a hegyes, dimbes-dombos táj , amit a vidéki autóutakról ismerős szántóföldek, erdős részek, legelők és mezők váltakozása díszít. Ahogy cseperedik a csöppség, és érdeklődése kitárul, úgy jöhetnek majd a szabadon szőtt mesék Blnaka-falva népes lakótáboráról, a vidéki élet érdekességeiről, a családi kirándulások történeteiről.

Blanka-falva lakói jól megérdemelt pihenésüket a Blnaka-falvi tónál töltik: pecáznak, úsznak, labdáznak, napfürdőt vesznek …

A Blanka-falvi tó

A legfiatalabbakat a játszótéren találni, mások vonatra szállnak, hogy kirándulni menjenek, miközben Bakter és Bakterné csemetéi megpróbálják megszerezni az ebédre szánt deszertet az ablakból.

 

Vonatozás

Hamisítatlan vidéki romantika: domb aljában kisház, veteményessel, gyümölcsfákkal, szinte érezni a frissen főtt kajszlekvár édes illatát🙂

Némely kis lakos és egy-két fontos részlet megfestése még hátra van. A folytatás következik….

A kisfiú és a madárka

A kisfiú még pocakban volt, amikor egy kedves, egyszerű, de ötletes gesztust kerestem, amivel üdvözölhetném őt – illetve megajándékozhatnám anyukáját -, születése alkalmából. Egyik reggel, minden különösebb ok nélkül, egy madarat csodáló kisfiú képe ugrott be, valamint a sárga, a sápadt zöld és a naranccsal kevert rózsaszínnek ez a meghatározhatatlan árnyalata. A végeredmény ez a kis falra akasztható képecske lett.

 

Babaszobányi Naprendszer

Egy augusztusi éjjelen kiheverni a mezőre és csöndben nézni a csillagos eget – gyermeki áhítat és rácsodálkozás minden alkalommal. Valahol ezt varázslot kereste az a kedves barátom, aki születendő kisfiának szobájába naprendszerünket és köré az éjszaka titokzatosan fénylő csillagait álmodta meg még gimnazista korunkban. A megvalósítás – vagyis a baba jövetele – ugyan váratott  magára még jó néhány évet, de nemrég bekövetkezett.

Nimródot világoskék égbolton díszelgő színes bolygók és az éjszakai sötétben foszforeszkáló telihold és csillagos égbolt (plafon) várja első szobájában.

  

 Így készült:

a világoskék égboltot bolyhos felhők zárják le,
a bolygók pedig fehér alapozás után
kapták meg színüket.

 

A felhők felett a vörösen izzó Mars, a Föld teliholdjával, a Merkúr, az Uránusz és a Szaturnusz.

    

 

A Bolygók mögött a Tejút fényei is megjelennek, s végül a foszforeszkáló csillagok kerültek fel a plafonra. A napsugarakat pedig majd a lámpa fénye idézi meg Nimród szobájában (a képen még nem a megfelelő lámpatest látható).

  

 

 

Állatsereglet Bende szülinapján

Az egyéves születésnapját ünneplő Bende falára került fel színes képkeretekben a 21×15 cm méretben megrajzolt állatsereglet. Garbó macska kilétét első ránézésre beazonosította a rajzolt cica új gazdája, lévén hetedhétországra szóló macskabarát.

Garbó Macska egerészés közben

 

Gergő Kutyus és az elásott csont

 

 

Frici, a rakoncátlan rókagyerek

 

 

Vajon mit látott meg Jenő Hangya?

 

 

Ede Sün szereti a hasát

 

 

és végül Sámson, a rózsaszín elefánt

 

Állatkert Emmának

Szerelmes elefántok

 

 Éhes oroszlán

 

A nagy cet és a többi vízi állat

 

A teljes állatkert

 

Árgyélus királyfi és Tündér Ilona

Egy barátnőm azzal keresett meg, hogy a Magyar népmesék egyikének illusztrációival szeretné díszíteni születendő kislánya szobáját. Hosszas gondolkodás után az Árgyélus királyfi és Tündér Ilona kalandos egymásra találásáról szóló mesét választotta. Ez ugyan nem igazán kisbabáknak szól, az illusztrációkat ezért igyekeztem úgy elkészíteni, hogy a képek változatos színvilága a babák figyelmét is lekösse, és az illusztráció később, a kislánykorban is maradandó mese-élményt szerezzen Zsófinak és anyukájának is.

Árgyélus és Tündér Ilona találkozása az aranyalmát termő fa alatt

Árgyélus csellel megszerzi az ördögfiókák csodálatos ostorát, bocskorát és köpönyegét.

Árgyélus az Állatok királyától kap útbaigazítást, hogy merre is találja Tündérszép Ilonáját.